Az április 29.-én, ( vasárnap) a Csepel Plázában megrendezésre
került amatőr verseny képei és eredménye:
Gratulálunk a győztesnek és a helyezetteknek.
1. Freili Péter
2. Lilik István
3. Szegedi Zoltán
4. Cinger Csaba
5. Őry József és Lőrincz György
Minden versenyzőnek köszönjük a részvétel, a Sport Dc tagjainak pedig köszönet
a verseny szervezésért, lebonyolításáért!
---------------------------------------------------------------------------------------
2012. április 22., vasárnap
24. Bull's German Open - hétvégi eredmények
Deta Hedman nyerte a hölgyek, míg Geert de Vos a férfiak egyéni versenyét Bochumban, a 24. Bull's Geman Openen. A magyarok közül a férfiak mezőnyében Rucska József, a hölgyeknél Ihász Veronika és Kiss Viktória szerepeltek a legeredményesebben, mindhárman egyaránt a 33. helyen zárták a versenyt. Vasárnap az ifjúságiak mezőnyében Kovács Patrik 3. lett, a női párosoknál Kiss Viktória angol partnerével az 5. helyen végzett.
A hölgyeknél (164 nevező) Wachter Nikolett már a nyitófordulóban a később döntős, végül második helyen végző Lorraine Farlam ellen kezdett, nem egy szerencsés sorsolás volt tehát az övé. Ihász Veronika és Kiss Viktória pedig egy-egy győztes mérkőzést követően szaladt bele Julie Gore-ba és Anastasia Dobromyslovába. Utóbbi mérkőzésen nagyszerűen helytállt a magyar versenyző, aki 0-2-ről kiegyenlítve még mérkőzésnyílhoz is jutott az aktuális világbajnok ellen, így kis híján a női mezőny legnagyobb szenzációját szolgáltatta. Végül azonban az orosz hölgy dobta meg a győztes kiszállót és lépett tovább. Ezzel Ihász Veronika és Kiss Viktória is a 33. helyen zártak.
A magyar hölgyek utolsó fordulóinak eredményei:
Ihász Veronika - Julie Gore 0-3 (a 32 közé kerülésért)
Kiss Viktória - Anastasia Dobromyslova 2-3 (a 32 közé kerülésért)
Wachter Nikolett - Lorraine Farlam 0-3 (az 1. fordulóban)
A férfiaknál (859 nevező) a magyarok közül - a lenti táblán is látszik - Rucska József szerepelt a legjobban, aki a 32 közé kerülésért kapott csak ki Stefan Depreeztől. Ezzel pl. az aktuális világbajnoknál, Christian Kistnél jobban szerepelt ezen a versenyen, a 33. helyen végezve.
Darányi Zoltán, Mészáros Zsolt és Ziegenhám Medárd a 129., Vereczkey Lajos és Vass Péter a 257. lett, míg Kovács Patrik és Filyó Tibor szoros mérkőzéseken ugyan, de már az első körben búcsúztak.
Vasárnap - a várakozásainkat igazolva - Kovács Patrik érte el a legjobb magyar eredményt, az ifjúsági fiúknál a 3. helyen végzett! Gratulálunk!
A női párosoknál Kiss Viktória angol - stílszerűen Little nevű - partnerével az 5. helyig menetelt, ismét egy 3-2-es vereséggel búcsúzva a további küzdelmektől.
A férfi párosoknál a Darányi Zoltán-Mészáros Zsolt duó a Darry Fitton-Tony O'Shea minden tekintetben "nehézsúlyú" angol párossal szemben maradt alul. Az eredmény 0-3 lett, de a hírek szerint nagyszerűen helytálltak a magyar fiatalok, akik ezzel a 33. helyen zártak.
forrás: dartsvilag.hu
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2012. április 19., csütörtök
24. Bull's German Open - népes magyar csapattal
A hétvégén Bochumban kerül sor a 24. Bull's German Open-re a WDF égisze alatt. A háromnapos esemény a szokott menetrendben zajlik majd, a pénteki warm-up-ot szombaton az egyéni, vasárnap pedig a páros és az ifjúsági versenyszámok követik majd. Jelentős számban utaznak hazánkból is a nagyszabású tornára, 12 magyar versenyző is nevezett a világsztárokat is felvonultató megmérettetésre, melyen 16.500 euro talál majd gazdára.
A szombati egyéni versenyek során a hölgyeknél a 164 résztvevő között található Ihász Veronika, Kiss Viktória és Wachter Nikolett neve is, olyan lehetséges ellenfelek között, mint Deta Hedman, Anastasia Dobromyslova, Irina Armstrong, Lorraine Farlam, Trina Gulliver, Francisca Hoenselar és Karin Krappen. De ott lesz az indulók között az immár hazai színekben versenyző Marene Westermann is, aki korábban Rácz Mariannként még piros-fehér-zöldben ért el sikereket.
Ugyanaznap a férfiaknál (854 nevező) Darányi Zoltán, Filyó Tibor, Kovács Patrik, Mészáros Zsolt, Petz Balázs, Rucska József, Vass Péter, Vereczkey Lajos és Ziegenhám Medárd veszik fel a harcot többek között Martin Adams, Scott Waites, Tony O'Shea, Ross Montgomery, Christian Kist, Jan Dekker, Robbie Green, Martin Phillips - vagyis tulajdonképpen a teljes BDO-s világelittel együtt.
Vasárnap három férfi és egy női párosunk szerepel majd (264 ill. 59 nevező között), míg Kovács Patrik az ifjúságiak mezőnyében (96 nevező) talán a legjobb esélyekkel bír az egész hétvégi magyar szereplés tekintetében.
Jó játékot, sok sikert, hajrá magyarok!
forrás: dartsvilag.hu
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2012. április 14., szombat
Barney tökéletes szombatja: 9-nyilas és tornagyőzelem
Raymond van Barneveld ismét igazolta, hogy újra nagy kedvvel versenyez, s a hétről-hétre a Premier League-ben nyújtott remek játékát ezúttal a hétvégére is átmentette. Ennek eredményeképpen megnyerte a UK Open selejzető sorozatának ötödik állomását, ráadásként pedig egy 9-nyilassal is bizonyította remek formáját.
Ezúttal Barneveld folytatta azt a remek sorozatot, melynek keretében immár a harmadik hétvégén zsinórban van 9-nyilas a PDC tornákon, ráadásul a kétnapos versenyek miatt ez az ötödik játéknap ötödik 9-nyilasa is volt megszakítás nélkül. Összességben ez az ötödik PDC-s versenyhétvége 2012-ben, s csupán egyetlen kétnapos viadal múlt el eddig 9-nyilas leg nélkül.
Januárban Benidormban Ian White nyitotta az idei sorozatot, majd az egyetlen februári hétvége Crawley-ban 9-nyilas nélkül telt el. Azóta viszont minden egyes játéknapos van tökéletes játék! Március közepén Readingben Phil Taylor mindkét napon dobott egyet-egyet, majd a hónap végén Barnsley-ban Steve Farmer és Richie Burnett gondoskodott a jóról. Ezt folytatta most Barney - magasra téve a mércét a vasárnapi játéknap előtt.
Ami a UK Open selejtezősorozatának ötödik játéknapját illeti, a Premer League résztvevői szokásuktól eltérően egészen jól kitettek magukért. James Wade első körös búcsúját - és Phil Taylor távolmaradását - leszámítva a további hat "kiváltságos" eljutott legalább a legjobb 16 közé. Wade korai búcsúja sem mondható megdöbbentőnek, hiszen az öreg harcos Terry Jenkins búcsúztatta The Machine-t, aki azt követően egészen az elődöntőig menetelt - zsinórban három mérkőzését is 6-5-re nyerve -, s csak a végső győztessel szemben kapitulált.
A nyolcaddöntő jelentette négy Premier League-esnek is a végállomást, Hamilton, Painter, Anderson és Whitlock fejezte be itt a napot Pipe-nak, Cavennek, Richardsonnak és Barneveldnek köszönhetően.
A négy negyeddöntő közül három is 6-5-tel zárult, egyedül a világbajnok Adrian Lewis fejezte be simábban, igaz vereséggel ezt a kört. Az egyik 6-5 természetesen Terry Jenkins-é volt, aki a Gary Andersont 6-0-ra kiütő James Richardsont takarította el Barneveld útjából. Ellenkező esetben Barney lehetőséget kapott volna a visszavágásra a szégyenletes világbajnoki búcsúját követően, akkori legyőzőjével - Richardsonnal - szemben.
Raymond van Barneveldet Simon Whitlock és Brendan Dolan szorongatták meg legjobban a nap során - előző 3-0-ra vezetett is ellene -, mindkettőjük ellen 6-5-re nyert a későbbi győztes, aki a harmadik fordulóban Michael Barnard ellen dobta a 9-nyilast egy 6-2-re nyert mérkőzésen. A két döntő leges party-ja után Terry Jenkinst és Andy Smith-t múlta felül a holland az elődöntő-, majd a döntő során, megszerezve első 2012.évi tornagyőzelmét.
A győztessel készült angol nyelvű interjú itt tekinthető meg.
Az érdekesebb eredmények az első négy fordulóból, a nyolcaddöntőktől kezdve pedig a teljes eredménylista.
UK Open selejzető 5(/8), Barnsley - 2012. április 14.
Az előselejzetőből (128 közé - a táblára - kerülésért)
Mark Webster 6-5 Steve Farmer
Andy Hamilton 6-0 Dennis Priestley
Michael Mansell 6-0 Peter Manley
Terry Jenkins 6-3 James Wade
Keith Stephen 6-5 Michael Smith
Michael Barnard 6-5 Colin Lloyd
Ronnie Baxter 6-1 Mark Dudbridge
Brendan Dolan 6-3 Stuart Kellett
Az első fordulóból
Arron Monk 6-1 Magnus Caris
Jim Walker 6-1 Dave Chisnall
Alex Roy 6-5 Mark Webster
Co Stompe 6-5 Scott Rand
Sam Hill 6-3 Dean Winstanley
Simon Whitlock 6-3 Colin Osborne
Ronnie Baxter 6-5 Ted Hankey
Kevin Dowling 6-5 Mervyn King
A második fordulóból
Arron Monk 6-4 Paul Nicholson
Andy Smith 6-4 Wes Newton
Co Stompe 6-5 Devon Petersen
John Henderson 6-3 Vincent van der Voort
Kevin Painter 6-2 Michael van Gerwen
A harmadik fordulóból
Andy Smith 6-3 Arron Monk
James Richardson 6-3 John Part
Terry Jenkins 6-5 Mark Walsh
Raymond van Barneveld 6-2 Michael Barnard - Raymond van Barneveld 9-nyilast dobott.
Darren Johnson 6-2 Kim Huybrechts
Nyolcaddöntők
Andy Smith 6-3 Mark Jones
Adrian Lewis 6-5 Co Stompe
Justin Pipe 6-3 Andy Hamilton
Jamie Caven 6-3 Kevin Painter
James Richardson 6-0 Gary Anderson
Terry Jenkins 6-5 Robert Thornton
Raymond van Barneveld 6-5 Simon Whitlock
Brendan Dolan 6-5 Darren Johnson
Negyeddöntők
Andy Smith 6-1 Adrian Lewis
Jamie Caven 6-5 Justin Pipe
Terry Jenkins 6-5 James Richardson
Raymond van Barneveld 6-5 Brendan Dolan
Elődöntők
Andy Smith 6-4 Jamie Caven
Raymond van Barneveld 6-4 Terry Jenkins
Döntő
RAYMOND VAN BARNEVELD (102,74) 6-3 Andy Smith (93,30)
forrás: dartsvilag.hu
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2012. március 31., szombat
Steel Nemzeti Bajnokság VII. forduló, Budapest - végeredmény
A szokott forgatókönyv szerint Bezzeg Nándor és Ihász Veronika győzelmeivel ért véget a budapesti Csepel Plazában a Steel Nemzeti Bajnokság VII. fordulója is. A férfiaknál a ranglista első négy helyezettje közül kettőnek sikerült a legjobb négyig jutni, míg a hölgyeknél a ranglista első két helyezettje játszotta ismét a finálét. Az utolsó fordulóra április végén kerül majd sor.
A VII., utolsó előtti forduló került megrendezésre március utolsó napján a Csepel Plazában. Bezzeg Nándor és Ihász Veronika már összetett 2011-2012. évi bajnokként vághatott neki a küzdelemnek, s mint utóbb kiderült ez sem befolyásolta őket abban, hogy ennek a fordulónak a kupáit is megszerezzék.
A férfiaknál ugyan csak pár mérkőzést kellett lejátszani a 64 közé jutásért, ám már itt is születtek meglepő eredmények, hiszen Balogh Béla és Kaufmann Krisztián sem élték túl a nyitókört. Előbbit a pár mérkőzésén ismét jól játszó Vereczkey Lajos, míg utóbbit klubtársa, Freili Tamás ütötte el a továbbjutástól.
Az első teljes fordulót a 32 közé kerülését vívták, ahol rengeteg sima mérkőzés mellett csupán egyetlen egy döntő leges találkozót vívtak a felek. A búcsú talán Nyíregyházki Istvánt érintette a legérzékenyebben, ám utólag csak a sorsolásra panaszkodhat a tótkomlósi éljátékos, hiszen a későbbi döntős Kulcsár Attila ütötte el a továbbjutástól.
A tábladöntők során is maradt a trend, sok sima eredmény mellett két mérkőzésen kellett bullra dobni a döntő leg kezdési jogáért. Szinte minden mérkőzésen azok nyertek, akik továbbjutására előzetesen is számítani lehetett. Talán Takács Gábor - ő később megnyerte a lucky loosert - és Németh Zoltán búcsúja érdemel említést, ám az ő legyőzőik is bizonyítottak már sokszor korábban.
A nyolcaddöntők több nagyobb csatát is ígértek, helyette egyetlen 6-5-ös eredmény mellett hat is 6-2-re vagy simábban végződött.
A negyeddöntőkből Mester Zoltán került elsőként az elődöntőbe, majd Kulcsár Attila követte őt Melisek Zsolt legyőzésével. Bezzeg Nándor Rucska Józsefet múlta felül egy jó kis mérkőzésen - ezt követően már Nándi is elhitte, hogy övé lett a bajnoki cím. Utolsóként Darányi Zoltán került be négy közé, ő Székely Pált múlta felül a legszorosabb negyeddöntőben, egy számára roppant fontos mérkőzésen az összetett második helyéért vívott harcban.
Az elődöntőkből a bajnok szinte észrevétlenül gyorsan került a fináléba, ahová ezúttal Kulcsár Attila követte őt elsősorban pontos kiszállóinak köszönhetően.
Végül egy jó kis döntőt vívott egymással a Vasas két játékosa, Kulcsár Attila 2-1-re még vezetni is tudott, ám amikor kiéleződött a helyzet, Bezzeg Nándor ismét megmutatta, hogy tétmérkőzésen nagyon ritkán tudják csak legyőzni őt idehaza. Ez ezúttal sem sikerült, ám Kulcsár Attila alighanem így is elégedett lehet a fordulón elért eredményével, és sokszor a hozzá párosuló játékával is. Bezzeg Nándor pedig immár bajnokként a VII. forduló győzelmét is kivívta.
A hölgyeknél Mayer Rita nyolcaddöntős vereségével lépéshátrányba került a dobogóért vívott harcban, miután fő ellenlábasai sikerrel vették azt a fordulót. Ám miután a következő körben Puskás Erzsébet és Harsányi Enikő is elvérzett, miközben Szarka Zsuzsanna egészen az elődöntőig jutott, az utolsó fordulóban még akár négyen is reménykedhetnek a dobogós helyezésben.
Ihász Veronika és Kautzky Nóra ismét maguk mögött hagyták a többieket, és ők vívták a döntőt, melyben ezúttal a sima forgatókönyv alakult, a bajnoki címvédő ugyanis leget sem veszítve nyerte meg a finálét. Tette mindezt azt követően, hogy az elődöntő során Kiss Viktória már-már szokatlanul megszorongatta az immár huzamos ideje bajnoki fordulón veretlen győri játékost.
forrás: dartsvilag.hu
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2012. március 30., péntek
Steel Nemzeti Bajnokság VII. forduló, Budapest - előzetes
Utolsó előtti fordulójához érkezik a hazai Steel Nemzeti Bajnokság 2011-2012-es versenysorozata szombaton. A helyszín Budapest, azon belül is az idei szezonban lassan megszokott Csepel Plaza emeleti szintje. A tét pedig már csupán a bajnokokat követő helyezések, hiszen mind a nőknél, mind pedig a férfiaknál már eldőlt a bajnoki címek sorsa.
A hölgyeknél 18, míg az uraknál 72 induló áll majd a táblák elé szombaton.
A két bajnoknak, Ihász Veronikának és Bezzeg Nándornak hat, illetve egy még meg sem kezdett hetedik forduló is elegendő volt tavalyi bajnoki címeik megvédéshez (utóbbi a címvédést zsinórban hatodik éve teszi meg, így ez már a hetedik bajnoki győzelme!).
A hölgyeknél a második hely is eldőlni látszik, míg a dobogó legalsó fokáért az utolsó fordulóban is harc várható még. A férfiaknál komoly párharc van kilátásban a dobogó még kiadó két helyéért.
A sorsolás szeszélyének köszönhetően Bezzeg Nándor Szabados Attilával, Kulcsár Attila Nyíregyházki Istvánnal, Takács Gábor Tax Tiborral, míg Kaufmann Krisztián Végső Jánossal kerülhet szembe jó eséllyel legkésőbb a 16 közé kerülésért.
A VII. forduló nevezési listája és táblabeosztása.
Férfiak
1. Bezzeg Nándor (Vasas SC) 226 pont
2. Darányi Zoltán (Sport DC) 150 pont
3. Melisek Zsolt (Pestújhelyi SC) 148 pont
4. Kovács Patrik (XXI. Század SE) 126 pont
5. Mester Zoltán (T20 DC) 100 pont
6. Kulcsár Attila (Vasas SC) 96 pont
7. Takács Gábor (Vasas SC) 76 pont
8. Rucska József (Győri DC) 70 pont
Nők
1. Ihász Veronika (Győri DC) 240 pont
2. Kautzky Nóra (Soul DC) 164 pont
3. Puskás Erzsébet (Vecsési SE) 134 pont
4. Harsányi Enikő (Wekerlei BSE) 132 pont
Mayerné Takács Rita (Vasas SC) 132 pont
forrás: dartsvilag.hu
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2012. március 29., csütörtök
Steel NB - ma éjfélkor eldőlhet a férfi egyéni bajnoki cím
Lehet, meglepően hangzik az időpont, de ma éjfélkor eldőlhet a Steel Nemzeti Bajnokság 2011-2012-es idényének férfi egyéni bajnoki címe. Míg Ihász Veronika a VI. forduló megnyerésével biztosította be női egyéni bajnoki címét, Bezzeg Nándor ma éjfélkor válhat a férfi egyéni bajnoki cím birtokosává - sorrendben hetedszer.
A képlet relatív egyszerű. Éjfélig lehet ugyanis nevezni a VII. fordulóra, amely március 31-én, szombaton a Csepel Plazában kerül lebonyolításra. A férfi élmezőny állása jelenleg a következő:
1. Bezzeg Nándor (Vasas SC) 226 pont
2. Darányi Zoltán (Sport DC) 150 pont
3. Melisek Zsolt (Pestújhelyi SC) 148 pont
A bajnoki címre azonban már csupán két játékos esélyes matematikailag, méghozzá az élen álló Bezzeg Nándor és a pillanatnyilag harmadik Melisek Zsolt. Ennek oka, hogy a nyolcadik fordulót követően "pontlevonás" van, vagyis mindenki elveszíti a leggyengébb eredményét. Miután Melisek Zsolt már kihagyott egy fordulót, tőle az ott "szerzett" 0 pont kerül levonásra, míg a második helyen álló Darányi Zoltántól - ha meg is nyerné a hátralévő két fordulót - 8 pont (a leggyengébb szereplése eredménye) mindenképpen levonásra kerül.
Így Darányi Zoltán legjobb esetben is 230-8=222 ponttal zárhatja a sorozatot, míg Melisek Zsolt még max. 228 ponttal zárhat. Vagyis Bezzeg Nándornak jelenleg még 2 pontra van szüksége, hogy matematikailag is bajnok legyen. (Holtverseny esetén Bezzeg végezne előrébb több jobb - jelen esetben konkrétan első - helyezésének köszönhetően.) Nem mellékesen e két bajnoki címre törő játékos éppen egy hete vívott parádés mérkőzést egymással, melynek során mindketten 90 fölötti átlagot teljesítettek (erről az MDSZ oldalán kicsit bővebben is olvashattunk).
Így már csak azt kell megnéznünk, hogyan szerezhet csütörtök éjfélre, a nevezési határidőre Bezzeg Nándor minimum 2 pontot. Ehhez két dolog szükséges: az egyik, hogy Bezzeg Nándor benevezzen a VII. fordulóra, a másik pedig, hogy a férfi egyénire ne érkezzen 255 nevezésnél több. Ez esetben ugyanis a bajnoki címvédő már a legjobb 128-ból indulna, tehát a 65. helynél nem végezhetne hátrébb - még akkor sem, ha meg sem jelenik a versenyen -, amiért pontosan 2 pontot könyvelhetne el.
Ennyit a matematikáról és a bajnoki cím esélyeiről, amelyért Bezzeg Nándor - mint ahogy eddig is - biztosan sokkal többet is fog tenni a táblák előtt. Ahhoz ugyanis jelenleg nem férhet kétség, hogy idehaza megérdemelten zsebeli be sorrendben immár hetedik Steel Nemzeti egyéni bajnoki címét.
forrás: dartsvilag.hu
-------------------------------------------------------------------------------------------------------
2012. március 23. péntek
Amióta a magyar versenyeken statisztikát vezetünk még nem fordult elő, hogy mindkét versenyző 90 fölötti körátlaggal teljesítsen egy mérkőzést. Egészen a tegnapi napig, amikor is az ecseri MDL verseny döntőjében Melisek Zsolt és Bezzeg Nándor az alábbi mérkőzést produkálta:
Forrás: magyardarts.hu
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2012. március 11., vasárnap
9-nyilas vasárnap is Phil Taylortól
Míg szombaton a második fordulóig kellett várni Phil Taylor 9-nyilasára, vasárnap már az első forduló sem fejeződött be The Power 9-nyilasa nélkül (180-180-141)... Ennek ellenére a hétvége utolsó, sorozatban 14. mérkőzésén már nem sikerült nyernie Taylornak, Dave Chisnall ugyanis legyőzte őt a fináléban.
Phil Taylor mégsem verhetetlen, s ezt Dave Chisnall bizonyította újfent (vagy csak ő tud valamit, amit mások mostanában nem). A szombati pazar játékát és különleges 9-nyilasát követően vasárnap jóval szorosabb mérkőzéseken jutott be The Power újra a fináléban, miközben egy újabb 9-nyilast is dobott. Ám ott nem sikerült sorozatban 14. mérkőzésén is győznie, mert miután három nyilat is elhibázott a D16-on a sikerért, Dave Chisnall ismét felülmúlta őt.
S bár a hétvége kétségkívül a két 9-nyilast is dobó, s egy első- valamint egy második helyet szerző (összesen 9.800 angol fontot nyerő) tizenötszörös világbajnokról szólt elsősorban, nem lehet elmenni szó nélkül egy másik kiváló teljesítmény mellett sem. Kim Huybrechts-éről van szó, akit mindkét napon Taylor tudott csak legyőzni, miután a belga az alábbi játékosokat verte meg a két nap során: James Wade, Adrian Lewis, Raymond van Barneveld, Jutin Pipe, Michael Smith, Mark Webster és Raymond van Barneveld még egyszer. Félelmetes győzelmi sorozat ez a belga fiatalembertől.
Természetesen a Taylor-t legyőző Dave Chisnall is óriási sikert ért el, hiszen a szombati napon is csak a negyeddöntőben kapott ki Gary Andersontól. Tovább szenved azonban a világbajnoki címvédő Adrian Lewis, aki a két nap során mindössze két győzelmet aratott. Ugyanezt a teljesítményt nyújtotta Ted Hankey is, akinek azonban ez az első két PDC-s győzelme is volt egyben - majd beleszaladt egy 0-6-ba a harmadik körben.
Az érdekesebb eredmények az első három fordulóból, a negyeddöntőktől kezdve pedig a teljes eredménylista.
Players Championship 4, Reading - 2012. március 11.
Az első fordulóból
Dennis Smith 6-2 Colin Lloyd (25)
Mark Hylton (24) 6-5 Stuart Kellett
Mervyn King (12) 6-2 Adrian Lewis
James Richardson 6-5 Terry Jenkins (29)
Kim Huybrechts 6-3 Justin Pipe (2)
Robert Thornton 6-1 Mark Walsh (15)
Ted Hankey 6-4 Vincent van der Voort (7)
Raymond van Barneveld (23) 6-5 Dean Winstanley
Phil Taylor (3) 6-4 Peter Hudson - Phil Taylor 9-nyilast dobott (180, 180, 141)
A második fordulóból
Andy Hamilton 6-3 Kevin Painter
Brian Woods 6-3 Mervyn King
Kim Huybrechts 6-0 Steve Farmer
Ted Hankey 6-1 Nigel Heydon
Phil Taylor 6-3 Jyhan Artut
A harmadik fordulóból
Andy Hamilton 6-5 Michael van Gerwen
Simon Whitlock 6-2 Mark Hylton
Jamie Caven 6-3 Brian Woods
Wes Newton 6-3 James Richardson
Steve Beaton 6-4 Colin Osborne
Kim Huybrechts 6-5 Michael Smith
Liam Kelly 6-0 Ted Hankey
Raymond van Barneveld 6-2 Ronnie Baxter
John Part 6-5 Steve Brown
James Wade 6-4 Tony West
Phil Taylor 6-2 Steve Evans
Nyolcaddöntők
Andy Hamilton 6-5 Gary Anderson
Dave Chisnall 6-1 Simon Whitlock
Jamie Caven 6-4 Paul Nicholson
Steve Beaton 6-3 Wes Newton
Kim Huybrechts 6-4 Mark Webster
Raymond van Barneveld 6-3 Liam Kelly
James Wade 6-5 John Part
Phil Taylor 6-0 Brendan Dolan
Negyeddöntők
Dave Chisnall 6-0 Andy Hamilton
Steve Beaton 6-5 Jamie Caven
Kim Huybrechts 6-5 Raymond van Barneveld
Phil Taylor 6-4 James Wade
Elődöntők
Dave Chisnall 6-5 Steve Beaton
Phil Taylor 6-4 Kim Huybrechts
Döntő
DAVE CHISNALL (101,20) 6-5 Phil Taylor (104,44)
forrás: dartsvilag.hu
2012. március 10., szombat
9-nyilas Phil Taylortól az első napon
Phil Taylor már a második fordulóban 9-nyilast dobott, majd átgázolt a mezőnyön, míg Kim Huybrechts sorra verte a Premier League játékosait Readingben a hétvégi Players Championship tornán. Taylor a hét forduló alatt mindössze nyolc leget veszítve nyerte meg a versenyt, Huybrechts menetelésének is ő vetett véget.
Taylor a 9-nyilasáról a következőket mondta: "Ez most egy különleges volt, mert nem volt a sorozatban 180-as dobás (174-177-150), ráadásul egy pár további lehetőséget még el is hibáztam a nap során, ami azt mutatja, hogy valóban jól megy most a játék."
A teljes nyilatkozat itt meghallgatható (angolul):
Az érdekesebb eredmények az első három fordulóból, a negyeddöntőktől kezdve pedig a teljes eredménylista.
Players Championship 3, Reading - 2012. március 10.
Az első fordulóból
Jason Crawley 6-4 Ted Hankey
Arron Monk 6-4 Michael van Gerwen (17)
John Bowles 6-3 Andy Hamilton
John Part (7) 6-3 Stuart Kellett
Gary Butcher 6-4 Vincent van der Voort (6)
Kim Huybrechts 6-4 James Wade (11)
A második fordulóból
Jason Crawley 6-3 Kevin Painter
Michael Smith 6-2 Justin Pipe
Simon Whitlock 6-1 Dean Winstanley
Phil Taylor 6-1 Tony West - Phil Taylor 9-nyilast dobott (174, 177, 150 (T20, Bull, D20))
A harmadik fordulóból
Terry Jenkins 6-3 Michael Smith
Kim Huybrechts 6-3 Adrian Lewis
Nyolcaddöntők
Gary Anderson 6-5 Alex Roy
Dave Chisnall 6-3 Ronnie Baxter
Mervyn King 6-1 Paul Nicholson
Wes Newton 6-3 Connie Finnan
Terry Jenkins 6-3 Mark Webster
Simon Whitlock 6-5 Brendan Dolan
Kim Huybrechts 6-5 Raymond van Barneveld
Phil Taylor 6-3 Andy Smith
Negyeddöntők
Gary Anderson 6-3 Dave Chisnall
Wes Newton 6-3 Mervyn King
Simon Whitlock 6-2 Terry Jenkins
Phil Taylor 6-1 Kim Huybrechts
Elődöntők
Wes Newton 6-4 Gary Anderson
Phil Taylor 6-1 Simon Whitlock
Döntő
PHIL TAYLOR (113,54) 6-1 Wes Newton (101,70)
forrás: dartsvilag.hu
------------------------------------------------------------------------------------------
2012. március 2., péntek
Phil Taylor's Premier League Darts
Tisztában vagyok vele, hogy egyelőre még McCoy's Premier League Darts néven fut a 2012-es sorozat, de nem lepődnék meg, ha egyszer Phil Taylor League-ként zajlana majd a verseny. Különösen nem tegnap óta, amikor is a tizenötszörös világbajnok The Power új Premier League csúcsot jelentő 117,35-ös átlagot dobott Simon Whitlock ellenében, amely mellé 80%-os kiszálló teljesítés párosult a 8-4-es győzelme során.
Fotó: Chris Sargeant
A negyedik forduló nyitányán James Wade begyűjtötte első pontjait az idei sorozatban, amit Kevin Painter bánt a leginkább. Az újoncnak azonban még így is kétszer annyi pontja van jelenleg, mint amennyinél The Machine jár.
A második találkozón egy másik eddig nyeretlen, Raymond van Barneveld is megszerezte első győzelmét. A láthatóan roppant motiváltan és elszántan harcoló Barney 4-6-ról fordította a maga javára a találkozót, igaz ehhez az is kellett, hogy Andy Hamilton négy lehetőséget is elszalasszon a D16-on a döntetlen kiharcolásáért.
A zárómeccsen a sorozat addigra már csak egyedüli nyeretlenje, a világbajnoki címvédő Adrian Lewis őrizte meg "magabiztosan" ezt a státuszát, miután pocsék teljesítménnyel - mindössze 19 perc alatt - 8-1-es, megsemmisítő vereségbe szaladt bele a Premier League címvédője, Gary Anderson ellenében.
Az est fénypontja azonban a harmadik mérkőzés volt, szimplán azért, mert akkorra volt kiírva Phil Taylor. Az aktuális áldozat szerepét ezúttal Simon Whitlock játszotta el, aki - saját bevallása szerint - legalább rendkívül élvezte a találkozót. Nem csoda, hiszen - az írókat leszámítva - mindenkinél közelebbről nézhette végig Phil "The Power" Taylor Premier League-beli csúcsdöntését, és minden idők eddigi második legmagasabb, TV-közvetítésben előadott átlagát. Miközben maga The Wizard is szépen igyekezett, 105,44-es átlaga idei legjobbja a sorozatban. Ez ugyanúgy négy leget ért számára, mint az elmúlt héten egy szinte hajszálra azonos átlag van Barneveld-től ugyanúgy Taylor ellenében.
Phil Taylor ezzel nemcsak folytatta az eddigi három forduló során mutatott páratlan teljesítményét, de még tovább tudta javítani mutatószámait is. A mostani - Premier League csúcsot jelentő - 117,35-höz ugyanis 80%-os kiszálló eredmény párosul, amely az ez eddigi 39%, 47%, 62% után e tekintetben is további emelkedést mutat. Érdemes az átlagait is felsorolni: 112,79; 108,27; 112,91; 117,35. Ez eddig a négy mérkőzésére vetítve 112,60-as átlag (Barta Zsoltnak köszönet a számításokért!), amit 51 legen keresztül nyújtott.
Fotó: Chris Sargeant
Természetesen maga a főhős is roppant boldog, láthatóan nagyon élvezi a rendkívüli teljesítményét, s e közben ugyanúgy tetszik neki, ha ellenfelének is sikerül valami extra. Sőt kifejezetten ez sarkallja őt újabb és újabb magasságokba, rekordok döntésébe. Most is úgy véli, két-három pontos átlag javulás benne van még a játékában. Nagyon elszántnak, összeszedettnek és fegyelmezettnek tartja most magát, nagyra értékeli személyi edzője és életmódjának "felügyelője" segítségét, amely mint tudjuk a magánéletét is jelenti egyben.
Taylor újabb bámulatos teljesítményét ha nem is koronázta újabb 9-nyilassal, dobott egy olyan 10 nyilas leget, amely szintén szemkápráztató volt. Egy 140-es kezdést követően dobott egy laza 180-ast, majd a 181-es maradékra a világ legtermészetesebb dolgaként oltári lazasággal egy T20, T19, T16-ot - vagyis 16 pontot hagyva magának a tizedik nyílra, melyet természetesen elsőre meg is dobott.
Ha már az eddigi második legmagasabb TV-kamerák előtti átlagról esett szó, ide kívánkozik, hogy a legmagasabb 118,66 volt, természetesen Phil Taylor-tól a 2010-es UK Open során. Van azonban egy még ennél is magasabb átlaga, amelyet "csak" internetes közvetítésben ért el: 2011. október 20-án 120,64-gyel győzte le Mervyn King-et 6-3 arányban a Championship League Darts-on.
Érdekességként azért álljon itt, hogy az abszolút csúcsot jelenleg egy Michael Smith nevű fiatalember tartja, aki egy ifjúsági tornán 132,61-es átlaggal győzött Michael van Gerwen ellenében. Ebben egy 9-nyilas leg is szerepel, a szépséghibája, hogy ezt a TV-nézők nem láthatták, valamint hogy csupán három nyert legre játszottak, így ez a szám pontosan három leg átlagát tartalmazza.
A Premier League sorozat folytatására a jövő csütörtökön kerül sor, egy fantasztikus lehetőséget magában hordozó párosítással, ugyanis a tabella első két helyezettje egymás ellen lép majd a brightoni színpadra. Ha Phil Taylor képes még tovább folytatni ezt a varázslatot, s Gary Andersonnak is jó napja lesz, akkor abban a mérkőzésben szinte bármi benne van - újabb remek szórakozás van tehát kilátásban.
A Premier League-ről minden további információ - eredmények, főbb mutatószámok, tabella, menetrend -, csütörtök esténként pedig élő közvetítés ezen az oldalon található. Ott elérhetők többnyire a DartsBlog írásaira mutató linkek is, ahol Barta Zsolt szinte minden egyes eldobott nyílról beszámol részletes statisztikáiban.
2012. február 24., péntek
forrás: dartsvilag.hu
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
És a (Taylor-)show folytatódik
Csütörtökön este - legalább az internet jóvoltából - ismét szemtanúi lehettünk a Premier League-nek nevezett nagyszabású PDC-s show aktuális állomásának. A nyolcadik éve megrendezett sorozat immár a világbajnokság rendíthetetlennek tűnő státuszával vetekszik, míg jellegének köszönhetően látogatottságában felül is múlja az Alexandra Palace-beli eseményt. Ezúttal 8.000 ír tombolta végig Belfast-ban a világ nyolc kiválasztottjának vetélkedését.
A világbajnoki címet követően manapság alighanem a Premier League trófeának van a legnagyobb jelentősége a darts világában. Ám amíg a világbajnoki címért 72 versenyző száll harcba Londonban, addig a Premier League-ben mindössze nyolcan mérik össze tudásukat 15 héten keresztül. Ám ez a nyolc játékos egyben aktuálisan a világ nyolc legjobbjának ítélt dartsozó, akiknek a hétről-hétre rendezett fellépéseivel alkalmanként 4-10 ezer fős csarnokokat töltenek meg nézőkkel.
Innentől kezdve pedig egy hatalmas show-ban lehet része mind a közönségnek, mind pedig a játékosoknak egyaránt. Nem véletlenül vágyakozik szinte minden a világranglista legjobb 16 helyezettje közé bejutó játékos arra, hogy egyszer részese lehessen ennek a nagyszabású eseménynek. Az idén ez a kiváltság Andy Hamiltonnak és Kevin Painternek jutott, ami ugyan sok vitát kavart, ám ők már fürdenek a népszerűségben és együttesen már három győzelemél járnak ugyanennyi fordulót követően.
Phil Taylor időnként már a világbajnokság elé is helyezi a Premier League-et, amit még egy dolog különböztet meg nagyban a világbajnokságtól. Míg utóbbin minden egyes mérkőzés gyakorlatilag élet-halál harcot jelent, hiszen a vesztes azonnal búcsút mondhat (minimum) egy évre a tornának, addig a Premier League-ben közel sem okoz ekkora tragédiát egy-egy vereség, hiszen további 13 hét áll a rosszul sikerült este kiküszöbölésére. A mostani sorozatot három vereséggel indító James Wade sem került még lehetetlen helyzetbe, elméletileg bőven van még lehetősége a legjobb négy közé kerülve kiharcolni a rájátszásba kerülést.
Közel egy Papp László Arénányi néző Belfastban a Premier League 3. fordulóján (Fotó: PDC)
Sőt, tulajdonképpen "mindössze" ennyi minden rajthoz álló célja, hogy a tabella első felében végezzen a végelszámolásnál megadva a lehetőségét, hogy a play-off-ban elődöntőt vívhasson, onnantól kezdve már úgyis bármi megtörténhet az utolsó estén. Ennek a felszabadultságnak köszönhetően aztán remek hangulatú párharcoknak lehetünk - az internetnek köszönhetően - hétről-hétre szemtanúi. Itt mindenki bátran kísérletezhet, s még a vesztesek is többnyire remekül érzik magukat a színpadon. Bár a közönségnek megvannak a maguk kedvencei, Adrian Lewis is inkább csak mosolyogva veszi tudomásul, hogy az idei szezonban ő lett az egyik aktuális feketebárány.
Phil Taylor pedig egyenesen szárnyal! Immár három hete zsinórban olyan parádét ad elő a sorozat keretében, hogy nem érti az ember, hogyan tud ez a nagypapa még mindig egy-egy újabb lapáttal rátenni, s újabb és újabb csúcsokat ostromoló előadást nyújtani. Süt róla, hogy abszolút felszabadultan játszik, egyedül az újabb rekordok jelentenek kihívást számára, s szinte ugyanúgy tud örülni az ellenfelek jó teljesítményének, mint a sajátjának. Az első héten egy 112,79-es átlaggal indított, amely a Premier League történetének második legmagasabb átlaga volt, majd ezt a második héten egy 9-nyilassal "feledtette", hogy a harmadik fordulóban egy 112,91-es teljesítménnyel adja át két hét korábbi átlagát a múltnak. Három fordulóra vetítve mindez 111,25-ös átlagot jelent, ilyenre se tudom volt-e már példa valaha is a darts történelmében.
Ritka pillanat, Phil Taylor magányosan a színpadon (Fotó: PDC)
Ha Barney majd egyszer az unokájának elmeséli, hogy 105,93-as átlagot teljesítve és 100%-os kiszállót dobva kikapott, alighanem a fiatalember is csak egyre gyanakodhat majd: Phil Taylor-ra. The Power minden idők legkeményebb sorozatának tartja az ideit (nem tudom mondta-e már valaha érdekelt játékos, hogy nem az aktuális verseny a legkeményebb... :-)), az mindenesetre biztos, hogy az a mezőny, melyben James Wade pont nélkül kullog az utolsó helyen, s előtte egy a játékhoz újra kedvet kapó, s valóban sokszor régi önmagát idéző Raymond van Barneveld áll, az - pestiesen szólva - nem gyenge.
Érdekes ugyanakkor, hogy még ez a nagy felszabadultság is milyen távol esik ilyen kaliberű játékosoknál is az edzőterem atmoszférájától, melyben a csütörtök esti mérkőzéseket megelőzően Phil Taylor zsinórban tíz bull-t dobott (és itt most csak a pirosra kell gondolni), míg Gary Anderson - éppen Phil Taylor elmondása szerint - öt 9-nyilast...
Mit lehet erre mondani? "Noooooooormálisak?"
És vajon a hazai sporttelevíziók azok, hogy nem közvetítik ezeket az egyáltalán nem kis közönséget vonzó eseményeket?
Márpedig mindenki együtt énekli ezeken, hogy "there's only one Phil Taylor", vagyis hogy Phil Taylor csak egy van. Márpedig a darts vlsz. felbecsülhetetlen, hogy mennyit köszönhet ennek az egy fenoménnek. Őt pedig addig lehet élőben közvetíteni, amíg ott van, és ilyen produkciókkal rukkol elő.
Így könnyű 9-nyilast és 10 bullt dobni... :-) (Fotó: PDC)
A Premier League-ről minden további információ, csütörtök esténként pedig élő közvetítés ezen az oldalon található. Ott elérhetők többnyire a DartsBlog írásaira mutató linkek is, ahol Barta Zsolt szinte minden egyes eldobott nyílról beszámol részletes statisztikáiban.
forras:dartsvilag.hu
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2012. február 22., szerda
McCoy's Premier League 3. forduló - előzetes
"Megvan a Phil Taylor elleni recept" - nyilatkozta Raymond van Barneveld a The Power elleni mérkőzésre készülvén. A Premier League 3. fordulójára Belfast-ban telt ház, azaz 8.000 néző előtt kerül majd sor csütörtökön 20 órától, s az este zárómérkőzése lesz a van Barneveld - Taylor "örökrangadó". Előtte még sor kerül többek között a januári világbajnoki döntő "visszavágójára" is Adrian Lewis és Andy Hamilton között, valamint James Wade is igyekszik majd első pontjait megszerezni az idei sorozatban Gary Anderson ellenében. A nyitómérkőzésen Kevin Painter és Simon Whitlock lép majd a színpadra.
Taylor és van Barneveld eddig 12 alkalommal mérkőzött meg a Premier League eddigi története során, s egyetlen sovány döntetlen mellett semmi sikerélmény nem termett még ebből a hollandnak. Alighanem ezúttal sem ő a mérkőzés esélyese azok után, hogy az első két fordulóban Taylor 112-es és 108-as átlaggal indította a sorozatot, amit még egy 9-nyilassal is megfejelt az elmúlt héten. Panaszra Barney-nak sem lehet oka, aki két döntetlennel rajtolt, Simon Whitlock és Adrian Lewis ellenében. És ha a Premier League-ben nem is, tavaly októberben egy spanyol Players Championship hétvégén mindkét napon felülmúlta a világranglista éllovasát.
"Várom már a találkozót, bár nem tudom Raymond mennyire lesz kemény dió ezúttal. Pillanatnyilag jól játszik, újra szívvel-lélekkel küzd, fejben is rendben van, és volt néhány remek pillanata az elmúlt két hétben. Jó így látni őt és várhatóan egy nagyszerű mérkőzést vívunk majd." - vélekedik Phil Taylor.
"Az ember pontosan tudja, hogy mit kell tennie Phil ellen. 12-15 nyílból meg kell nyerni a legeket. Minden más esetben ő győz. Kétszer is legyőztem őt az elmúlt időben, és tisztában vagyok vele, hogy megvannak az embernek az esélyei Phil ellen is, csak az a kérdés, hogy tud-e vele élni. Ő egy fantasztikus játékos, alig várom már, hogy kezdődjön a mérkőzésünk." - reflektált van Barneveld.
Adrian Lewis, bár legutóbb 7-3 arányban legyőzte Andy Hamilton a világbajnokság döntőjében, ezúttal nehéz mérkőzésre számít. "Andy komoly önbizalomra tett szert azáltal, hogy világbajnoki döntőt játszhatott. Így nincs más választásom, 100 fölötti átlagot kell majd dobnom, hogy legyőzzem őt. Úgy vélem abszolút megérdemli, hogy itt legyen a Premier League-ben, mert magánvéleményem szerint ő volt a világbajnokság legjobb, legkiegyensúlyozottabb játékosa. Biztos, hogy újfent egy kemény mérkőzés lesz kettőnk között. Nem szabad őt lebecsülni, hanem a legjobbamat kell nyújtanom ellene, ellenkező esetben övé lehet a győzelem."
Andy Hamilton győzelemmel debütált, majd a második mérkőzését elveszítette, ezt szeretné ezúttal kiköszörülni. "Biztos, hogy a világbajnoki döntő még némiképp ott lesz majd a fejemben, de ezúttal szeretnék jobb produkcióval előrukkolni. Adriannak már volt tapasztalata ilyen szituációban, én pedig valószínűleg túlzottan is akartam azt a győzelmet. Ám tanultam belőle, legközelebb már biztosan másképp kezelem majd, ha hasonló lehetőséghez jutok. Továbbá fáradtnak is éreztem már magamat a döntőben, de ez most nem fog előfordulni. Jól sikerült a felkészülésem, túltettem magam az elmúlt heti fiaskón, és immár minden idegszálammal arra koncentrálok, hogy legyőzzem Adrian-t csütörtök este."
Kevin Painter - szokásához híven - a Simon Whitlock elleni találkozója előtt sem szenved önbizalomhiányban: "Alighanem mindenki közül nekem van a legpozitívabb mérlegem Simon ellen, de amikor az ember színpadon játszik, mindig igyekszik még jobbat nyújtani, így kemény csatára számítok. Jól kell játszania annak, aki le akarja őt győzni. Folyamatosan szórja majd a 140-es, 180-as dobásokat, de én nem tartok senkitől, kifejezetten élvezem, hogy részt vehetek ebben a nagyszerű sorozatban."
Forrás: dartsvilag.hu
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2012. február 16., csütörtök
9-nyilas a Premier League 2. fordulójában (videóval)
Phil Taylor egy nagyszerű 9-nyilas leget is dobva, 108 fölötti átlaggal 8-5-re győzte le Kevin Paintert a McCoy's Premier League 2. fordulójában, Aberdeen-ben. Simon Whitlock és Gary Anderson is a tabella első felébe ugrott győzelmével, míg Adrian Lewis, valamint Raymond van Barneveld egymás elleni döntetlenjüket követően továbbra is holtversenyben állnak.
Őszintén szólva nem állt szándékomban külön is írni erről a fordulóról, de Phil Taylor 9-nyilasa "kierőszakolta" ezt a bejegyzést...
Igaz ez főleg azt követően, hogy a hétvégén már "elhallgattam" egy 9-nyilast, melyet a fiatal holland, Michael van Gerwen dobott vasárnap a UK Open második selejtezőjén. Az U21-es vb-döntőben is érdekelt van Gerwen ráadásul mindezt a fináléban vitte véghez - melyben (szintén 108 fölötti átlaggal) Dave Chisnall-t győzte le 6-1-re -, ráadásként egy 170-es kiszállóval is megspékelve pazar teljesítményét.
Visszatérve a csütörtök esti aberdeen-i játéknaphoz elmondható, hogy a darts egy újabb szép ünnepe volt ez az este. A négy ezer skót fantasztikus atmoszférát teremtett a nyolc játékosnak, s ezt koronázta meg Phil Taylor bemutatója.
A nyitómeccs már önmagában remek felvezetés volt, melyben még azt is láthattuk, hogy bizony a legnagyobbak is képesek mély hullámvölgybe kerülni egy- egy mérkőzésen belül, hogy aztán nevükhöz méltó módon kászálódjanak ki belőle és fejezzék be a mérkőzést egy komoly téttel bíró piros bullos dobással. Raymond van Barneveld 2-0-lal kezdett Adrian Lewis ellen, ám nem sokkal később már 2-5 állt az eredményjelzőn. A világbajnok ekkor úgy játszott, hogy komolyan benne volt egy 9-nyilas lehetősége is a játékában. Eközben Barney volt, hogy körökön keresztül nem dobott triplát, sőt néha még a célba vett szektort is eltévesztette. Majd újabb fordulat következett, s máris 5-5 lett az állás. Lewis állt közelebb ezt követően a nyeréshez, 6-5-re és 7-6-ra is ő vezetett, ám az újra nagy kedvvel játszó, s a közönség maximális támogatását is maga mögött tudó Barney egy remekbe szabott 126-os (piros bullos) kiszállóval mentett pontot egy 12-nyilas legben. (Lewis ekkor kilenc nyíl után 51-ről várta, hogy befejezhesse a mérkőzést...)
A második találkozón Andy Hamilton 0-4-es állásnál, 14 elrontott kiszállót követően talált bele először a duplába a szemszögéből 2-8-ra végződő Gary Anderson elleni mérkőzésen. A repülő skót ha nem is a teljesítményétől (85 alatti átlag), de a hazai közönség fergeteges támogatásától valóban szárnyalt, hiszen még az interneten keresztül is érezhető volt a kitűnő hangulat.
Ezt követően került sor Phil Taylor Kevin Painter elleni mérkőzésére, melyen öt leget követően 4-1 volt az állás. Igen ám, csakhogy Painter javára. Ekkor a tizenötszörös világbajnok már tudta, hogy ezen az estén valami rendkívülire is szüksége lesz a nagyszerűen játszó ellenfele megtörésére, s mi sem volt ennél jobb eszköz The Power számára, mint 4-5-nél egy 9-nyilassal kiegyenlíteni. Hogy ez se legyen "unalmas", ezúttal egy 180-174-147 kombinációban adta elő pályafutása kilencedik TV-s 9-nyilasát (ezt még két internetessel toldotta meg korábban, így összesen 11 közvetített tökéletes játéknál tart "az öreg"). Ezzel persze a nevét szokás szerint kórusban skandáló közönséget is végképp lázba hozta, míg végül folytatva a lendületet 8-5-tel a mérkőzést is megnyerte. Ezen a találkozón még a vesztes is élvezte a játékot.
Zárásnak egy Simon Whitlock - James Wade párharc maradt, melyen már-már az a veszély fenyegette The Machine-t, hogy nemhogy porszem kerül a gépezetbe, de a fogaskerekek majdnem darabokra hullanak, midőn az ausztrál már 7-0-ra vezetett. Egyetlen leg hiányzott ekkor a csúfos véghez. Ám Whitlock elkezdte "szokás szerint" nem befejezni a mérkőzést, Wade pedig sorra nyerni a legeket, s 7-4-nél már-már a drámai befejezésben lehetett reménykedni. Főképp, hogy a 7-5-höz is két nyila volt az angolnak a D20-ra. Ám ekkor újfent hibázott, s Whitlock már kegyetlenül vágta bele az első dárdát ugyanabba a D20-ba, s nyerte meg végül az átlagos (96-os átlagokat hozó) találkozót.
Minden további lényeges információ - eredmények, átlagok, tabella, link a mérkőzések felvételről való megtekintésére és a fotógalériára, valamint a következő forduló párosítása - a McCoy's Premier League Darts 2012-es eseményére a Dartsvilágon létrehozott külön oldalon megtekinthető.
forrás: dartsvilag.hu
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2012. január 26., csütörtök
Bravúr esetén Phil Taylor és Adrian Lewis következhet!
Már csak egy bő hét van hátra a PDC World Cup of Darts rajtjáig, amely február 3-án 14 órakor a Kanada-Magyarország párharccal indul, melyet a Skysports élőben közvetít. Időközben kisorsolták a második forduló párosításait is. E szerint a nyitómeccs győztesére a Phil Taylor-Adrian Lewis összetételű Anglia vár majd, a szintén aznap este kezdődő körben. Egy nap leforgása alatt - összesen - akár hússzoros világbajnok ellenfelekkel mérkőzhet meg Bezzeg Nándor és Kaufmann Krisztán.
Bár jogosan mondhatnánk, hogy ne szaladjunk még ennyire előre, de a szerdán közzétett sorsolás mellett mégsem lehet csakúgy elmenni... Azt már korábban is tudtuk, hogy február 3-án a németországi Hamburgban a háromszoros világbajnok John Part által fémjelzett Kanada lesz Magyarország ellenfele a PDC Csapat Világbajnokságon. Mostanra az is kiderült, hogy ez lesz a háromnapos hétvége nyitómérkőzése is egyben, tehát 14 órakor kezdődik majd a John Part, Ken MacNeil - Bezzeg Nándor, Kaufmann Krisztián 5 nyert legre vívott páros mérkőzés - a Skysports élő, egyenes adásában.
Azzal is tisztában voltunk már a sorsolás pillanatától kezdve, hogy bizony világraszóló bravúr szükséges a továbbjutáshoz. Ám ne legyünk kicsiny hitűek, egy különleges szabályok mellett vívott (minden leget az előző vesztese kezd majd) 5 nyert legig tartó páros mérkőzésen végülis bármi megtörténhet. Láttunk már erre jó példát, amikor bő egy évvel ezelőtt az ismeretlen spanyol kettős a Phil Taylor-James Wade duót győzte le ebben a játékban, ráadásul Angliában.
Mostanra pedig az is kiderült, hogy nem kis jutalom vár a győztesre. Ugyanis a második ford

